Aztán most jön ami még nem volt, vagy csak nagyon régen, viszont most egy kicsit komolyabban, mint ezelőtt.
Hogy mi is az? Hát kezdek készülni a szóbeli vizsgámra, ami jövő hét csütörtökön esedékes. Egy kicsit keményebb lesz, mint az érettségire való készülés, mert most összesen kb. 120 tételem van, ami nem kevés, ráadásul nem is olyan rövidek...
Kicsit megint ritkás lesz a blogírás, de annyira nem fogom túlzásba vinni már a tanulást szerintem, bár szeretném komolyan venni, mert meg kell csinálni ezt jóra. Most pedig átrendezem az íróasztalom, hogy elférjenek a tételeim...
Örömmel közlöm veletek, hogy aki most ezt a bejegyzést írja, ő írta a legjobb írásbeli vizsgát a múlt héten. Kapott rá 77 pontot a 100ból, ami egy erős négyes és feltornázható még simán ötösre, ha elkezdek holnaptól megint keményen tanulni és ügyeskedek majd a szóbeli vizsgán. A második legjobb dolgozatra majdnem 20 pontot vertem, szóval most egy kicsit büszkélkedek magammal, nem gondoltam volna, hogy sikerül ilyen jóra megírni. Örülök most nagyon ennek, sokkal felszabadultabban fogok nekiállni tanulni, meg úgy, hogy a négyes már biztosan megvan!
Támadt ma egy ötletem, hogy ugyan már én tökre szeretem az osztályomat és szeretnék nekik kedveskedni még egy kicsit így a végére.
Be is pattantam a kocsiba, kimentem a MediaMarktba, vettem 10dv
CD-t, majd hazahoztam. Ebben a pillanatban éppen a harmadikat égetem. Hogy mit is? Hát csupa-csupa hasznos dolgot, amivel előrébb tudom őket segíteni a vizsga megszerzéséhez. Vannak rajta képek, kórtan, kártan, hiánybetegségek, növények, ilyen növényismereti anyag, olyan növényismereti anyag, táblázat, stb.
Remélem holnap meglepődnek és tetszeni fog nekik a kis alkotásom, mert elég sok munkám van benne. Természetesen ez a dolog nekem is egy kis tanulás, előrelépés volt, ugyanis nem kis idő volt összeszedni a dolgokat, meg rendszerbe foglalni az egészet.
Ez a hét az utolsó, aminek tétje van. Ezen a héten minden eldől, hogy hogyan zárom ezt az évet, meg az iskolás tanulmányaimat. Ennek ellenére nem nagyon tud meghatni a dolog, ahogy az sem, hogy készülni kéne a tantárgyakra, meg esetleg hajtani a jobb eredményért, stb.
Múlt héten is írtam egy duplaegyes dolgozatot, mert egyszerűen munka mellett semmi energiám nincsen nekem készülni még a hülyeségekre is. Na, most elvileg holnap lehetne esélyem javítani a dolgon, de nem tudom mi lesz belőle, mert ugyanúgy lövésem nincs a dologhoz, mindegy nem is érdekel, majd a tételeket megszerzem, megtanulom, aztán kész.
Említettem a munkát. Abból sem szenvedünk hiányt, pörög minden, sok szép növény van, készítettem ma pár fotót kint a kertben még nem foglalkoztam velük, majd talán visszaköszönnek a fotóblogon, bár nem nagyon foglalkozok se ezzel, se a másikkal, legszívesebben az animeblogra írok, mert oda van témám, annak látom értelmét.
Tehát dolog van bőven, kedv nem sok hozzá, fáradt vagyok, nincsenek jó témák, erősen gondolkodok ezen blog bezárásán, ennyit akartam, köszönöm.
És igen, már csak 25 nap van vissza abból, amit egészen eddig, 14 évig csináltam. Iskolába jártam. És most, itt vagyok a vége előtt 25 nappal. Hát nagyon jó érzés mindezt így "papírra vetni". Amíg meg suli van kiélvezzük, megyünk be kómásan, félig alva, idegesítjük a tanárokat, kiéljük magunkat, azt hiszem, vicces lesz ez az utolsó 5 hét szerintem...
Ja igen, egy kicsit inaktív vagyok, úgy teszek mintha sok dolgom lenne és jéé, tényleg sok a dolog. A tanáraink úgy döntöttek, hogy fitogtatják erejüket és kemények lesznek iratnak velünk dogákat, had szóljon csak.
Úgy néz ki a dolog, hogy ma is írtam dolgozatot, holnap is fogok kettőt, meg kedden is írtam.
Nem tudom miért jó ez, hogy így ennyire leterhelnek minket és a legszebb az egészben az, hogy szerintem szentül meg vannak győződve arról, hogy nekünk csak arra az egy tárgyra kell készülnünk, ami ugye nem igaz, mint azt a papírforma is igazolja.
Most is az egyik dolgozatra készülök, de a másikra nem fogok, mert se kedvem, se energiám, semmi motivációm nincs, hogy tanuljak rá, van nekem annál jobb dolgom is, meg pihenni is szeretnék néha...
Egyébként ahhoz képest, hogy Szentes előtt írtunk egy csomó dogát egész jól hozom a formát, a gyümölcsöt amit megírtam 4esre, a kereskedelmi dolgozatot szintén, a dísznövényt 4/5re, legjobbként az osztályban, a héten írt vezetésit, 5ösre, szóval az eddigi arány egész jó. Ma írtam szőlőből egy ötöst, meg kedden egy egyes géptant, amit holnap újraírok, most arra tanultam, de a növényvédelmet (36 oldal füzetben) már nem fogom, mert nem csinálok hülyét magamból.
Ennyi volt, köszönöm. Talán a szünetben izgalmasabb témáim is lesznek.
Hát ez a félévem nem lett a legsikeresebb. Sebaj, az év végi vizsga a lényeg, nem fűzök hozzá most ehhez semmit, csak annyit, hogy én lettem a legjobb az osztályban, meg annyit, hogy nem vagyok büszke erre:
- Dísznövények termesztése és növényvédelme (4)
- Gyümölcsfélék termesztése és növényvédelme (4)
- Zöldségfélék termesztése és növényvédelme (4)
- Szőlőtermesztés és növényvédelme (3)
- Vezetési ismeretek (5)
- Kereskedelmi ismeretek (3)
- Műszaki ismeretek (3)
- Szakmai gyakorlat (5)
- Testnevelés (megfelelt)
- Átlag: 3,89

Szerintem nem nagyon hallottatok még erről a dologról, de iskolánk, az idei évtől helyt ad egy akadémiának, ahol fiatal focistákat képeznek ki.
De szó szerint vehető a dolog ilyen kiképzésnek. Volt ma szerencsém betekintést nyenri az edzésükbe és komolyan mondom úgy fociztak, hogy az embernek megjön a kedve hozzá.
Én személy szerint nagyon beleéltem magam a dologba és elképzeltem, hogy akár én is ugrálhatnék ott a labdákért. (Régen kapuskodtam...)
Keményen vannak fogva nagyon. Ha valamit elrontottak az edző egyből,
get down-t parancsolt, aztán 10 fekvő, ha káromkodott akkor is. Meg lesznek ezek nevelve rendesen.
Gondoltam leírom így érdekességnek...
Hát végetért az első nap az iskolában. Szerencsére hamar végeztünk, mert most nem volt
szófosása osztályfőnök tanárnéninknek, meg mi már
érettségizett fiatalemberek vagyunk, így hamar le lehet minket tudni. Összevonták az osztályt két virágkötő osztállyal és így végülis 29-en vagyunk azt hiszem, de csak egy órán vagyunk együtt.
Minden a régiben maradt, csak 3 új óra van, amiből kettőnek nagyon örülök, de arról majd bővebben, ha elkészítettem az órarendemet, ami a napokban várható, akárcsak
tavaly. Nektek milyen tapasztalataitok vannak az új évvel kapcsolatban?
Nekem hivatalosan már véget ért a nyári szünetem, ugyanis mától megkezdődött az egy hetes iskolában letöltendő gyakorlatom, amit én nem kezdtem el, de még holnap sem megyek, aztán bemegyek két napot és megint nem, de én már így magamban lezártam a nyarat, de még péntektől vár rám egy hosszú hétvége pihenés a nyaralónkba, de aztán kezdődik a suli. (Mennyi sok "de", de nincs kedvem kijavítani, sorry)
Öszintén szólva én már örülök, hogy megyek suliba, mert mindig is szerettem odajárni, valamiért jó a környezet. Az osztályom nagyon fos, én igyekszem mindenkivel jó kapcsolatba lenni, de így az emberek egymás között olyan hihetetlenül sz*r viszonyban vannak, olyan elmaradottak szellemileg, hogy az hihetetlen. Az osztályomból, kb. rajtam kívül két ember használt internetet életében szerintem, a kötelező sulis órákon kívül. Rémlámák, de mindegy, nem bántásból mondom.
Nektek azért még kellemes egy hetet a szünetből, de ez aztán tényleg az utolsó ám!